PlayIT - Trónok harca jogi elemzése (Budapest)

Időpont: 2017. november 18., szombat, 10:00-19:00

Helyszín: 1062. Budapest, Bajza utca 18. (Hungexpo)

Facebook-esemény

PlayIT weboldal

"Westeros világa immár 7 éve szegezi a képernyők elé rajongók millióit, nem beszélve a könyvekről, melyek két évtizede kezdték megrajzolni a legnépszerűbb fantasy-sorozat körvonalait. Az HBO eposza azonban – véren, viszályon és vendettákon túl- számos, politikailag releváns témát vet fel, valamint érdekes jogi problémákat feszeget.

Épp a Trónok harca volt az a sorozat, mely nyitányként vezette fel tavaly megalakuló formációnkat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ahol először a “Jog és politika a fantasy világában” néven futott előadás-sorozatunk, majd mára kinőttük magunkat a “Fantasztikus Világok Fantasztikus Elemzőivé”. Rendezvényeink során összesen több mint 5000 résztvevő hallgathatott okfejtéseket és teóriákat a fantasy különböző világairól: szó volt a Gyűrűk uráról, Harry Potterről és a Csillagok háborújáról is. Az előadásainknak kezdettől célja volt a szórakozás és szakmaiság egybeforrasztása, ezért döntöttünk úgy, hogy a legnépszerűbb, legaktuálisabb filmek és sorozatok segítségével kötjük össze a lehető legszórakoztatóbb módon a kellemeset a hasznossal.

A hét királyság sorsdöntő eseményeinek kommentálására a PlayIT-en három, e témában veteránnak számító elemző, Dr. Hoffman István közigazgatási jogász, Dr. Tóth Csaba politológus és Simon András joghallgató vállalkozik, az általuk kiválasztott jelenetek mentén nyerünk bebocsájtást a trónöröklés rendjébe, a káosz jótékony hatásaira, vagy a véres mennyegzőhöz fűződő jogi problematikába, hogy csak pár témát említsünk ízelítőként."


Megjegyzések